Törpillácska: március 2012

2012. március 31., szombat

2012. március 8., csütörtök

Összefoglalás (part 2.)

Megnyugtatlak titeket, túl vagyunk a nehezén. A "második" részben lesznek jó dolgok is :)

Az egyik rossz még, Vacakommal történt, ugyanis kangörcsöt kapott, 1 hétig reggel 6tól este 10ig sírt, ugatott, menni akart, hajtotta a vére. Elvittük egy kislányhoz, hogy megtörténjen aminek meg kell és végre lenyugodjon, végre tudjunk aludni (Mi is és Ő is). Hát a nagy dolog nem történt meg, ugyanis Vacaknak nem tetszett a kislány, inkább játszott vele, mint, hogy rá térjen a lényegre. Ott hagytam éjszakára, vagyis csak akartam, ugyanis haza érkezésem után 2 órával hívtak, hogy Vacak sír utánam és jobb ha inkább visszahozzák. Másnap hívtam a dokit, hogy akkor mit csináljak, hiszen szenved és nem bír magával. Kiderült, hogy nincs rá gyógyszer, nyugtató, semmi. Ja de, 16 rugóért betud neki ültetni valamit. ( hát kösz nem). Szerencsére a lányok befejezték a tüzelést és most minden olyan, mint régen :) Sok örömöt ad, sok ezer boldog percet okoz nekem :) Imádom a kis szarost, nagyon jó, hogy van nekem!!

Ui: Facebookon létrehoztam egy "Tünemény yorki manók" csoportot, ahol yorki gazdik beszélgethetnek, megoszthatják egymással tapasztalataikat, tehetnek fel kérdéseket. Több, mint 500 tagja van :) Én és még egy csaj vagyunk az adminok, akik "felügyelnek". Jó időtöltés, lassan a tagok 2000 fotót töltöttek már fel, sok ezer bejegyzés, szerencsére aktív csoportról beszélünk. És az összefogásunkkal sikerült elhozni egy rossz sorsú yorkit a gazdájától vagyis annak nem nevezném, inkább mondjuk úgy attól akié volt... Most egy szerető gazdinál van :) Szuper dolog, nem? :) A csoport "vezetése" pedig jelenleg igen csak kitelik az időmből. Ez is egy pozitív dolog most!

Lesz még part 3.is :) Ott is a jó dolgok fognak szerepelni: család barátnők, Tomim

2012. március 7., szerda

Összefoglalás (part 1.)

Mondhatnátok, hogy eltűntem. Már ha lenne a blognak több olvasója :) Na azért csináljunk úgy...

De Nem, nem nyelt el a Föld. (sajna..) Sorry, hogy nem adtam életjelet, de őszintén nagyon nem volt hangulatom írogatni mostanság. Pedig folyamatosan készültem, még sem vitt rá a "lélek".

Szóval mi történt velem a nagy B.U.É.K. óta? Röviden nem sok jó.

2011 utolsó előtti napján meghalt a dédim (anyai részről, 2010-ben pedig apai részről), az év első hétvégéjét így az abdai temetőben töltöttük. Itt már biztos voltam benne, hogy ez lesz a legrosszabb évem. 2 hónap elteltével sem változott a véleményem.

7 alkalommal voltam 1,5 hónapon belül fogorvosnál, mondhatnám felemelő érzés, ennyi gyötrelmet, pánikot és idegbajt sem éltem át ilyen rövid idő alatt. Az év első csütörtökén bedurrant a fogam, futi át Abdára ( Börcsön voltunk éppen, amúgy kizárt, hogy kimentem volna), doki elkezdte számolni a rossz fogaimat, na hát van egy pár, így neki állt rendbe hozni őket, szerencsére papa barátja így baráti áron csinálta meg. Mivel nem akartam anyuék pénztárcáját még jobban terhelni, kértem egy pihenő időt a dokitól a folytatáshoz. Nyáron újra kezdjük. De valakinek ki kell rángatnia, mert még mindig félek, sőt ha lehet jobban is :)

Na És mi van még?

Folyamatosan munkát keresek, de semmi. Több helyen is voltam állásinterjún, az egyik fele átb*szás volt, a másik pedig vicc. Így még mindig itthon vagyok, ami nagyon nagyon nem tesz jót a lelkivilágomnak :( Nincs pénzem, sem életkedvem. Lassan többet alszom, mint amennyit fent vagyok. Ami a legrosszabb, hogy nem tudok haladni, mert ugye mindenhez pénz kell. Már nagyon sajnálom, hogy nem folytattam a tanulást. Aki csak teheti addig tanuljon ameddig csak bír, vagy addig ameddig normális szakmája nem lesz! (természetesen a normálisba nem tartozik bele az olyan "felsőfokú átverés" melyen Én részt vettem). A vicc, hogy tavaly amikor behívtak a Kisalföldbe még elhittem, hogy újságíró lesz belőlem. Azt gondoltam hogy "na nekem bejött, meg lehet ezt csinálni". - hát a bucif*szt :) 2 évig ingyen kellett volna melóznom, na akkor talán ott maradhattam volna.. köszönöm akkor inkább nem. Na szóval visszatérve, bánom, hogy abba hagytam a sulit és az is kezd körvonalazódni, hogy igaz az, hogy ha valaki abba hagyja kicsi az esélye, hogy vissza megy a padba. Valamelyik nap elővettem a tovább tanulási könyvet és kiírtam mi érdekel, nem mintha lenne rá sanszom bekerülni egyetemekre, főiskolákra, de azért jól esett 1-2 percig álmodozni. Hiányzik amúgy, mármint az álmodozás...leszoktam róla, amióta ilyen szarba vagyok. Beláttam, hogy nincs értelme áltatnom magam.

Idén többször voltam dédi tesójánál Komáromba, nincs jól, mármint magához képest, ahhoz képest, hogy 90 elmúlt és max 70nek néz ki. 2 hete bevitte a mentő a kórházba, mert fájt neki a mellkasa, törést nem találtak megoldásként haza küldték. Én "ápoltam", na meg a Vacak. Soha nem láttam még betegnek, meggyötörtnek, de most igen és szörnyű volt. Sajnos fel kell készülni lassan a legrosszabbakra, hisz Ő sem él örökké, pedig de jó is lenne. (Mindent megadnék érte). Remélem sikerül neki kijönnie ebből a betegségből és minden újra jó lesz. Gondolom egy külső olvasónak nehéz megérteni, hogy a dédi tesójához ennyire közel állok. De a dédmamám fiatalon elvesztette a férjét és ők több mint 85 évet együtt éltek, a két testvér. Keresztül mentek több háborún, rossz dolgokon, nagyon rossz dolgokon, szörnyű dolgokon és jókon is. Szóval imádom a Cilát :)

Mára ennyit, folyt. köv.