2010. december 31., péntek

B.U.É.K.

Stílusosan yorkis képpel kívánok Boldog Új Évet Mindenkinek :)


Fotózás

Nagyon nagyon jól éreztem magam tegnap, amikor itt volt barátosném Viktória :) Ő készítette a képeket rólam. Nem gondoltam , hogy ennyire fogom élvezni. Azt hittem pánikba leszek és nem is lesznek jó képek rólam. Erre ?! még nekem is tetszenek., pedig nincs is ki a mellem :) Na szóval hihetetlenül komoly volt. Velem foglalkoztak: sminkeltek, öltöztettek, utasítottak. ÁááÁÁ szuper volt. Ha helyesebb lennék és jobb alakom lenne stb. akkor biztos modell szeretnék lenni. Annyira ó kedvem volt tőle és minden mást elfelejtettem, kikapcsoltam. Nagyon nagy szükségem volt erre most. És még lesz folytatás is :) Viki meg hát fenomenális és tényleg nagyon nagyon ügyes!! Büszke vagyok rá, de nagyon. Még belőlem is tudott jót kihozni.

Belőlem egy nem elég :)

Bambis nézésem :)



2010. december 30., csütörtök

Unikornis ?!


Viktória ∞ (képezek) üzenete:
ez az egyik kedvencem ezen olyan vagy mint egy kibaszott unikornis
Szöszi üzenete:
unikornis?
Viktória ∞ (képezek) üzenete:
ahha nem tom ez jutott eszembe róla. de ez pozitív dolog nálam
Szöszi üzenete:
az unikornis az nem ló?
Viktória ∞ (ké*ezek) üzenete:
hát de most ne úgy értsd h ló. az azt jelenti h különleges
Szöszi üzenete:
úgy már okés :)

Bee fotózta és imádom :)



„Lezártam vagy nem zártam le?”

Ha gyerekeknek azt mondod, hogy „Ne csináld!", annál
inkább meg fogja tenni. Ebből meg az következik, hogy a „szard
le a múltat” felszólítást, parancsot jelent. De a parancsnak nem
szoktunk szívből engedelmeskedni, így nem tudjuk leszarni a
múltat sem, és így rágódnak emberek évekig azon, ami már rég
elmúlott. Ezzel vigasztaltak engem is, amikor szerelmi
bánatomban épp berúgás előtt voltam. A barátaim ezzel próbáltak
vigasztalni, amikor a - csajok „megszívattak”, és nem azt
kérdezték tőlem, hogy „Te, baszd meg, ülj már le, és gondold
már azt át, hogy mióta érzed azt, hogy valami köztetek nem
stimmel? Ha meg nem stimmelt, akkor mit tettél, hogy ezen
változtass?" Egy ilyen kérdésre úgy odakapnám magam: „Hű...
Mióta is? Mit tettem meg? Hát, semmit."

„Hát, ha nem változtattál semmin sem, akkor ezért ki a hunyó? A csaj vagy te?” S az ember, ha
ilyenkor elkezd gondolkodni, azonnal befejezi a sírdogálást. Ellenkező esetben meg a jajveszékelés folytatódik, mivel ezt nem szünteti meg a „majd lesz valahogy", „majd az idő
megoldja” vagy a „szard le a múltat”. Mert ahhoz, hogy továbblépjünk, nagyon fontos, hogy nyugodtan induljunk el. Amikor elindulunk otthonról, fontos tudni azt, hogy bezárjuk az
otthonunkat. Ezek után nyugodtan intézem a dolgom aznap. „Én mindent megtettem, hogy biztonságban legyen az otthonom." Hát ugyanígy vagyunk a múltunkkal is, ha nem zárunk be bizonyos kapukat, ajtókat, akkor azok bizonytalanságot okoznak: „Mást lezártam vagy nem zártam be?” „Lezártam vagy nem zártam le?”

( még mindig Csernustól )

A nap végén meg ott állok, és milyen napom volt?

A csajok nem akarják meglátni azt, hogy a B-ben (jelen pillanat) most mi van, hanem sírdogálnak az A (múlt) miatt. Rettegnek a Z-től (jövőtől), miközben elbasszák a B-t. Mert a sírdogálás és a rettegés között nem lehet a jelen pillanatot jól megélni. Tehát bűntudatom van, vagy rettegek. De akkor mikor élek? Mikor teszek be mindent ebbe a dologba, ebbe a helyzetbe, ami éppen mást van? Hát nem teszem bele... A nap végén meg ott állok, és milyen napom volt? Hát, szörnyű... Szörnyű… Iszonyú... S akkor folytatódik a jajveszékelés. Meg a rinya.

( Még mindig Csernus bától )

Na, ez jelenti a fejlettséget!

Amikor egy lány a fiúnak, aki tetszik neki, olyan kérdést tesz fel, hogy „te, téged hányszor szívattak meg a csajok? Ilyenkor te voltál a hunyó vagy a másik volt veled szemét?" Az ezek után következő válaszból meg lehet állapítani, hogy a másik ember érett személyiség-e vagy sem. Azt kell nézni, hogy a váratlan, gyors kérdésekre milyen gyorsak a MEGFELELŐ válaszok. Ha ilyenkor a másik zavartan lenéz, vagy kényszeredetten mosolyog, az azt jelenti, hogy az ezzel kapcsolatos dolgokat ő bizony nem tette a helyére. Életünk során valójában
mindannyiunkat megszívattak így vagy úgy a másik nem képviselői... Ha ezzel kapcsolatosan én nem rendeztem le egy csomó mindent, hogy én miért hagytam magam, miért csinálok ebből még mindig hiúsági problémát, mién féltem szembenézni a jelekkel, miért voltam befolyásolható, miért kerestem a kifogásokat, miért makacskodtam, akkor az ilyen kérdésekre a válasz tele van indulattal a másik irányában.

Ha ilyenkor valaki elkezd hebegni-habogni, vagy kurva anyázza a másikat, akkor ez kristálytiszta jelzés a csaj számára, hogy a pasi mennyire nem fejlett emocionális szempontból. Aki azonban ezeket a kérdéseket a megfelelő helyre pakolta, az nyugodtan így válaszol: „Figyelj, jó a kérdésed, mert bizony sokszor, megszívattak. Ilyenkor haragudtam is rájuk, szidtam őket. De rájöttem arra, hogy nem ők voltak a szemetek, hanem én nem vettem észre az intő jeleket. Ott voltak az orrom előtt, és azért nem vettem észre, mert én nem akartam észrevenni. Ha észrevettem volna, akkor változtatok ebben meg ebben, és akkor lehet, hogy az a kapcsolat nem megy tönkre, De így nagyon sokat tanultam mindebből!”

Queen táncműsor


Imádom :)
Eddig az alvás jelentette nekem a menekülést, addig se gondoltam senkire és semmire, de 3 napja már ez sem segít...Vele álmodom...és reggel felébredek körül nézek..senki sehol...




2010. december 29., szerda

Mennyire igaz....

Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból. Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban akiktől sosem vártam volna. Öleltem, hogy védelmet nyújtsak és nevettem mikor már nem bírtam tovább. Szereztem örök barátokat. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.

Charles Chaplin

Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni. Repkedtem a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet, esküdtem örök hűséget, de volt, hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben és felhívtam valakit csak azért,hogy halljam a hangját. Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek.Sokszor éreztem meghalok a vágytól és féltem elveszítek valakit aki nagyon fontos számomra, a végén mégis elvesztettem. DE TÚLÉLETEM. És még most is ÉLEK. Az életet nem csak túlélem és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd. ÉLJ. A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni, emelt fővel veszteni és merészen győzni, mert a világ a bátraké és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.”

2010. december 28., kedd

Vizsgaidősuck

Nagyon jóóóó:)

Talizmán

Meg kell szereznem :)

Váratlan...

Szomorúság és valami kis öröm a változás miatt...Na ezt elmagyarázom : szomorú vagyok , hogy szingli lettem. Nem jó érzés, még nem tudom átérezni a szabadságot...hiányzik a Tomi. Hiányzik a régi megszokott életem, még nagyon nem találom a helyemet. Lehet könnyebb lenne ha lenne életcélom. Eddig voltak terveim, pénzgyűjtés, költözés stb... de ez mind Tomival. És most mi maradt? Semmi. Az újságírásban csalódtam, nincs tervem nincs célom. Nem tudok hova jelentkezek tovább. Nem tudok semmit.
Viszont kicsit izgatott is vagyok a jövő miatt...jön majd valamikor valaki...akivel jó lesz és boldog leszek. Minden tökéletes lesz! De hol van az még...
Most meg kell találnom az új Nikikét...a tündér királynő hercegnőt :) Izgulok :)

VV

Lehet hülyének néztek,de nekem ők a kedvenceim:


Mese mese mese

Manótól karácsonyra többek között kettő válogatás DVD-t kaptam a kedvenc meséimből :
Mint pl: a Notre Dame-i toronyőr, 101 kiskutya, Olivér és társai, Macska arisztokraták




Szabályok

1-2 szabály szakítás utánra amit be kell tartani vagyis be kellene :

1. ne könyörögj
2. ne akarj megváltozni
3. ne feküdj egész nap
4. ne írj neki sms-t
5. ne keresd
6. ne nézegesd a képeit
7. ne gondolj rá egész nap
8. ne akard, hogy vissza menjen hozzád
9. ne fordulj ki magadból

( na én egyiket sem tartottam be...)

Boldog Karácsonyt!

Kévés Ármin baba :)

A nők nagyon félnek egyedül elmenni bárhova

A nők nagyon félnek egyedül elmenni bárhova, de amikor elmennek, megtapasztalják, hogy ez nem is olyan rossz. A legtöbb emberben sokkal több energia van, mint ahogy ő hiszi, csak hajlamos elhagyni magát, hajlamos magát gyámoltalannak hinni, miközben nem az. A női magazinok megállás nélkül a „közös” pihenésről, nyaralásról írnak, így azt szocializálják a nők fejébe, hogy valakivel együtt. Ha valaki egyedül van, és belülről rendezetlen, hiába csinos külsőleg, a sok egyedül töltött idő felszínre hozza a démonokat. Aki viszont dolgozik önmagán, és egyedül elmegy valahova, az jól fogja magát érezni, kikapcsolódik az otthoni rohanó világától, az állandó rutinból.


Hitelesség és bizonytalanság

A hitelesség mindig ott kezdődik, amikor a negatív élményről is tudok oldottan beszélni, és közben tudom, hogy ezért én vagyok a felelős. Merem átélni az ezzel járó fájdalmat, de ezért is felelősséget vállalok azzal, hogy holnaptól mindent megteszek,hogy ezen változtassak napról napra.

A bizonytalan nem értékeli önmagát, de szüksége van a pozitív visszajelzésekre. Ezt nem kapja meg saját magától, ezért mindent elkövet, hogy mások szeressék és értékeljék öt. A megfelelési kényszer következtében a tartása szépen lassan eltűnik, mivel saját magára semmi energiája nem marad

2010. december 27., hétfő

Életünknek azt az oldalát, ami a boldogsághoz vezetne, nem ismerjük

A nők fejlettebb érzelmi világgal rendelkeznek, mivel mi, pasik
beszoptuk azt, hogy nekünk nem férfias kimondani, megmutatni
az érzéseinket. Jól ki is baszunk magunkkal

A kimondás
után jön az elfogadás, az elfogadás és befogadás után pedig a
mérlegelés fázisa. A mérlegelés során döntés születik, hogy a
mérleg merre billenjen. Hogyan ne okozzon az illető magának
ezek után rossz érzést? Majd dönt, és a döntést elkezdi átvinni a
gyakorlatba. Mindezt a személyiségjegyek befolyásolják.

A villanyszerelő is tudja, mit jelent az APEH, meg mit jelent az,
hogy befizetni a csekkeket, meg e-mailt küldeni manapság, meg
hogy körülbelül mennyibe kerül a kenyér vagy a sör. Tehát ezt
tudjuk. De az életünknek azt az oldalát, ami a boldogsághoz
vezetne, nem ismerjük, Ez azért fontos, mert ha van egy
folyamat, ami érzéseket vált ki belőlem, de erről nem merek
beszélni, akkor hogyan fogom megélni a boldogságomat?

Jelenlegi kedvenc könyvem

A következő napokban innen fogok szemezgetni...

Mennek, mennek, mennek tovább

A változástól, az újtól való félelem következtében alakul ki a megszokás. Persze, ott van a félelem a fájdalomtól is. Annak a fájdalomnak, ami egy adott veszteség után jelentkezik.

Egy éjszaka négy-öt helyre is elmennek a fiatalok. Két óra itt, két óra ott, két óra amott, az emberek borzasztóan hasonlók, annak ellenére, hogy más ruhában vannak, de a kisugárzás mégis hasonló. Az italok, amiket a különféle helyeken fogyasztanak, azok is hasonlók, tehát abban semmi újdonság, varázs nincs, csak a helyszínek különbözőek. És ahhoz, hogy pörögjenek, vagy azt érezzék, hogy pörögnek, berúgnak, mint árva szamár a cefrés gyümölcstől, vagy drogot használnak. Közben meg rohannak egyik helyről a másikra, ..aha, milyen szép, érdekes fények," de egy rövid idő után az új hely okozta inger kialszik - a helyét átveszi a meglévő belső feszültség, és ezért mennek, mennek, mennek tovább..

( Még mindig Csernustól)

Hát, majd megváltozik. Majd megváltozik. Majd jobb lesz

Még mindig Csernustól:

Tegyük fel, megszívatott egy pasi. (Zárójelben; azért szívatott meg, mert én voltam olyan balfasz, hogy hagytam magam, de ez nincs kimondva.) Tehát megszívatott egy pasi, azonban sokkal könnyebb másra hárítani a felelősséget. „Szegény, szerencsétlen én - szemét kurafi.” Miközben a tíz hónap alatt (mondjuk, lehet több vagy kevesebb), amiből a jó talán egy hónap volt, a többi alatt pedig az önbecsapásom zajlott, kilenc hónapja folyamatosan kapom a jelzéseket, hogy baj van, baj van, baj van, baj van! Én meg közben azt mondom: „Hát, majd megváltozik. Majd megváltozik. Majd jobb lesz. De hát olyan szép és aranyos fiú!” Közben menekülök a valós tény elől, nem merek szembenézni azzal, hogy amit én teszek, azzal valójában seggbe baszom magam, mivel egyre boldogtalanabb leszek. Majd a hímnemű (az ilyen mitől férfi, aki nem mer odaállni a párja elé, és kimondani azt, hogy vége van, ehelyett alamuszi nyúlként félrekefél? Ez nem férfi, csak egy nyámnyila, a tipikus puha pöcs) megcsal, megaláz és lelép. Úgy védekezem, hogy ki akarom az egészet törölni a fejemből, ki is törlöm. Elmúlik egy kis idő, és jön egy aranyos fiú, akit nevezzünk Józsi helyett Palinak, ám mivel nem vontam le a megfelelő tanulságokat, nem láttam meg, hogy a másik milyen is valójában, cseberből-vederbe kerültem.Egy idő után (három év például) elmondhatom: „Úristen... Hát ez ugyanolyan, mint az előző, én meg ismételten boldogtalan vagyok...” Ez azért történik, mert csak olyan pasit tudok kifogni, amilyen én vagyok. Zsák a foltját mindig megtalálja. S megismétlődik a történelem. Ismétlődik minden újra és újra.

A Nő

Csernus:A nő c. könyvéből néhány dolog ami nekem tetszik:

Én úgy gondolom, hogy a attól lesz nő, ha az élete különböző területeit illetően büszke magára, mert mindent megtett, amit tudott és érzett.

A férfiak egy csomó mindent elvárnak a nőktől,miközben nem segítik őket. Elvárják azt is, hogy a nő megfelelő külsővel is rendelkezzen, miközben a pasi meg egy dagadt, elhanyagolt disznó, aki zabál, vedel, fingik és röfög. Ja, meg kefél.

A kudarc az az állapot, amikor az illető zsebében volt az energia, amellyel megoldhatta volna a kihívást, azonban a lustaság, a gyávaság, a kifogások keresése, a tunyaság, a nagyképűség, az önzés stb. Erösebb volt, így nem tette bele mindazt, amit TUDOTT volna. Így a nap végére marad a keserű szájíz, valamint a folyamatos önmarcangolás, hogy miért nem tette bele?

Az igazi nagy sikerélmény mindig az új dolgokból fakad. Az új dolgok megvalósítása jelenti azt a szintű sikert, ami komolyan növeli az önbizalmat. Az új dolgokban mindig benne van az izgalom, a kihívás.

De ha valaki fél az újtól - mivel az új kihívásban benne van az Ismeretlen, vagyis a potenciálisan nagy kudarc (vagy a nem sikerült ) lehetősége is, a kudarc meg fájdalommal jár, és az illető fél a fájdalomtól is -, akkor eleve nem fog egy új dologba belevágni. Ebből meg az következik, hogy az ilyeneknek soha nem lesz olyan önbizalmuk, amilyet szeretnének és amilyenre vágynak. A félelem különböző reakciókat vált ki az emberből

Beszélgetés

Most beszélgettem éppen az egyik legjobb fiú barátommal ha nem éppen a legjobbal, remélem nem bánja, hogy így nevezem titulusát :) Nem az egész beszélgetést fogom bemásolni, hiszen azért ez magán jellegű, de azokat igen melyekre szeretnék mindig emlékezni!

1 év 18 nap. Szóval egy kapcsolatban szerintem mindig más egy kicsit az ember amíg benne van, mint előtte. Sokat tanul belőle, meg érik a személyisége, és amikor vége van, mindegy, hogy ki szakított. Ott találják magukat egy olyan életstílusban amit előtte csak egy éretlenebb emberként tapasztaltak meg és hirtelen nem tudják hogy mai fejjel miként is kell élni ezt. Szóval ezzel azt akarom h mindenkinek szar de az egész lényege két dolgoban rejlik, az időben, és hogy megismerd az új önmagad, és onnantól boldog leszel. Rájösz majd h más fajta pasik kellenek neked mint a tomi hiszen az ő fajtájával nem hiába nem működött, stb stb.

dehogyis, jó nő vagy. Hatalmasak a melleid, jó a segged, és okos vagy, cikkeket írsz ember! Gondolkozz, jobb és több kell neked egy smsező piócánál :S

ott vannak a barátnők, és én is szeretlek! neked tomi hiányod van amire még rátett egy lapáttal a karácsony, de a szilveszteri bebaszás másnapján ez már nem lesz olyan szörnyű mint most, persze még mindig nagyon szar lesz nem akarlak áltatni meg te is tudod.

egyébként meg ha idegesíteni akarod azt csak azzal lehet hogy ha látja h találtál valakit aki tényleg jobb nála és tényleg boldog vagy. Az ilyen fals csakazértis kapcsolatot kiszagolja, és csak rázza majd a fejét, h uramatyám, nem mintha most számítana a véleménye. Az új Niki meg már megvan, te vagy az,csak még nem látod be a képet, de ne menj el rossz irányba

első dolog amit itt ki kell mondanom az az, hogy nem nagyon látok rá esélyt, hogy meggondolja magát. de ha mégis, akkor nem az smsek miatt fogja, és ha vissza akar jönni, és nem bírod ki, legalább hagyd, hogy újra meghódítson, és ezalatt lesz ideje rájönni hogyha ez csak fellángolás

ez az, de még túl friss a szakítás ahhoz, hogy ésszel tudj gondolkodni róla, valószínüleg ha most megjelenne az ajtóba, akkor a nyakába ugranál, miközbe tudnád h ez nem egy okos dolog, de ki tud okos lenni ilyenkor?
*tudom hogy most rossz, mert egy komoly kapcsolatod volt amiben jól érezted magad, és egyetlen porcikád sem kivánta a szingliséget
*de ha ezen kicsit túlnézel akkor tudod jól h a szingli életmódban van egy csomó kurva jó dolog, én ugyan már unom ezeket, te meg nem erre vágytál, de vannak jó dolgok
*nem mindenkinek jön össze úgy 20 évesen mint a jucinak, az egy kész csoda, nagyon szép dolog, de nem példaértékű, ez inkább csoda
*olyan mintha az első kocsidnak rögtön egy ferrarit szeretnél, ami csak kevés embernek jön össze
*próbálj meg ráfókuszálni a szingli pozitívumokra
buli hegyek, pia, nincs elszámolás, szabad a flört, a csók, a szex bárkivel, csaka képzeleted szab határt a dolgoknak, csak magadnak tartozol felelősséggel, és négyszer annyi a szabadidőd, egy csomó dolgot csinálhatsz amit egy kapcsolatban nem
nem állítom, hogy ez jobb, de ha kicsit lelankada depressziód akkor élvezni fogod


Nézz rám, fogd meg a kezem



Nem hitt bennem más, végül te mondtál le rólam
Ez egyedül nem megy te kellesz hogy megoldjam!

Emlékezz rám mikor fúj a szél,
Emlékezz mikor minden véget ér
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran míg lehunyom a szemem

Emlékezz mennyire szerettél
Mennyire fájt mikor elmentél
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran míg lehunyom a szemem

Szívedbe marnak az emlékek, az együtt töltött hetek...


Átsírt éjszakák, elvesztett barátok,
A világ közepén magadat egyedül találod,
És csak áldod, azt az órát mikor nevetett a szád,
Hiányzik az a valaki, aki társként gondolt rád.

Fájnak a percek, amiket együtt töltöttetek,
Szívedbe marnak az emlékek, az együtt töltött hetek,
Fáj minden perc mikor, magányosan fekszel az ágyban,
Rossz belegondolni, de egyedül vagy a világban.

2010.12.26 -27.


Az elmúlt 2 napom mese nézéssel, forralt borozással és alvással telt....
Régen is sokat aludtam amikor nem volt senkim, azt hiszem ez egy kicsit menekülés...
Picit félek, hogy depressziós leszek...
Nagyon sokat álmodom Tomival, pedig eddig soha...Azt álmodtam ma délután, hogy visszajött....

Abdai Karácsony (2010.12.25)

Nyüzsgés,sok ember,hangzavar,poharak koccanása,nevetés,rántott hús,Imi házi pálinkája, gyerek kacagás: így jellemezhető a karácsony mamáéknál :)
A létszám hmmm mennyi is őőő....24 fő kicsik nagyon idősek egyaránt :)
Nagyon szeretem ezeket az összejöveteleket Abdán. Pezsgős pohárral áll mindenki ( aki elmúlt 18 ) és beszélget valakivel, majd tovább áll és mással kezd beszélgetni. Mindenki próbál mindenkivel foglalkozni és megtudni minél többet. Én metaxa után sokkal jobban éreztem magam, de a Kis Petit nem lehet überelni :) Mindenki aranyos volt, megkérdezték hogy vagyok ( gyorsan terjed a hír a szakításunkról, köszi Tündi :) ) és próbáltak felnőttes és használható tanácsokat adni. A legjobbat Dudu adta aki emlékeztetett rá, hogy mennyi barátja volt a Norbi előtt és most nézek rá milyen boldog! ( na jó ez tényleg így van, Dudu pasijai akikre emlékszem: az egyik alkesz volt de rendesen, a másikat ő tartotta el, a harmadik meg nyálas volt ) Most pedig 1 éve már, hogy feleség :)
Csak összejött neki, akkor nekem is!
Amúgy Vicáéknál szilveszterezek, mondta Attca, hogy kérdezni akarta de biztos volt benne, hogy nem akarok sehova elmenni. Hát nem is akarok bulizni valahol tömegbe ismeretlenekkel. de ők mások: ők a 2.családom!!! Csak sajnos Vacakot nem vihetem magammal...nehéz lesz nélküle...amióta megvan ( 7 hónapja, nem aludtunk még külön). ezt akinek nincs kutyája vagy macskája az meg se próbálja megérteni...

Komáromi Karácsony (2010.12.25.)

Reggel korán indul a kis család Komáromba,7kor ébredés, összepakolás és 9re már Cilánál is vagyunk. Nagyon várt már ránk. Kis Vacakot is nagy szeretettel fogadta :) Hát igen Ő is családtag :) Egész úton csak arra tudtam gondolni, hogy Cilának most milyen nehéz...lassan ő is 90 éves lesz és még soha de soha nem ünnepelte a Karácsonyt Mamika nélkül...neki nagyon nagy szüksége van most ránk! Egy 50x60as képkeretbe fotókat raktam, régieket és újakat a családról, mindenki rajta volt, azt kapta tőlünk ajándékba, annyira boldog volt , mondta, hogy végre mindenki ott lesz vele. Öcsi ki is rakja az ágya fölé :) Szegényem sírt is a boldogságtól és persze hajtogatta, hogy nem kell neki ajándék meg miért erre költöttem a pénzem stb...De hát ha valaki akkor Ő megérdemli !! Sőt ennél is többet!
Az ebéd mint mindig tökéletesen finom volt, de most apa kérésére a konyhában terítettünk meg és nem a nagyszobában, ahogy mindig...hiányzik neki is a Mami...csak ő nem mutatja ki...legalábbis nem úgy mint Én , hogy sírok...
Mindent összegezve: szuper volt a karácsony Komáromba is, Cila azzá tette, mert nagyon erős nő!

Kafa (ahogy kiskoromban mondtam)


Szenteste

Jó volt a karácsony, evés-ivás , beszélgetés, ölelgetés , ajándékozás : ahogy mindig.
24.én este, szenteste vacsora után ajándékoztunk a kis családdal: Vacak is kapott ajándékokat :) Komolyan felkellet volna venni kamerára, mert úgy csinált, mintha értené miről is lenne szó. Befutott körbe ugrált mindent egyből ugrás az ajándékok közé heves fark csóválás közepette :) Zabálni való volt :) Mindenkinek tetszett az ajándéka, a bontogatás alatt apu kedvence ment ( wham-last christmas) . Meglepődtem amikor apu a kezembe nyomott egy csomagot :O nem gondoltam, hogy kapok valamit. Megbeszéltük, hogy nekem nem kell semmi. De hát a szüleim már csak ilyenek , kaptam egy rózsaszín puma táskát...imádom. Apu nagyon eltalálta :)


És a sütik nem úgy sikerültek, ahogy terveztem :)
Elkészítettem a kókusztekercset....kókusz nélkül :) Apu szerint: Kókusztekercs light :)
(Meglepően keveset gondoltam, amúgy a Tomira...csak már nagyon este, amikor egyedül maradtam a fa alatt...lehetett volna másképp is...)

2010. december 23., csütörtök

Sütés főzés :)

Holnap sütni is fogok, vagyis ezeket nem kell sütni akkor fogalmazunk úgy, hogy kotyvasztani :)


Karácsonyi kókuszos golyók:
150 ml tejszín, 100 g fehér csoki, 100 g kókuszreszelék, 80 g darált babapiskóta, 2-3 evőkanál tejpor, fél kiskanál őrölt kardamom (elhagyható, de ettől kicsit pikánsabb lesz), kókuszreszelék a hempergetéshez. A tejszínt alacsony hőfokon forrald fel, majd tördeld bele a fehér csokit. Keverd csomómentesre, és tedd félre hűlni. Amikor már langyos a massza, robotgéppel dolgozd könnyű, krémes állagúra. Szórd bele a kókuszreszeléket, add hozzá a darált babapiskótát és a kardamomot. Keverd el, és tedd a mélyhűtőbe fél órára. Amikor gyúrható állagúra dermedt, formázz belőle diónyi golyókat, és hempergesd meg a kókuszreszelékben vagy a szeletelt mandulában.


Keksztekercs recept:
Hozzávalók: 50 dkg darált keksz, 20 dkg porcukor, 3 ek kakaópor, rum, vagy rum aroma, 5 dkg olvasztott vaj , tej. Hozzávalók a krémhez: 20 dkg vaj, 20 dkg porcukor
A tekercs hozzávalóit összemorzsoljuk annyi tejjel, hogy formázható masszát kapjunk.
A masszát pár percet hagyjuk pihenni, hogy a kekszreszelék meg tudjon dagadni.
Ha ezt követően szükségesnek látjuk, további tej hozzáadásával javíthatunk a massza állagán.
A krémhez keverjük habosra a margarint, a porcukorral.
A nyújtáshoz vegyünk egy sütőpapírt, amit szórjunk meg kókuszreszelékkel. Ezen nyújtsuk ki a masszát kb. fél cm vastagságúra úgy, hogy téglalap alakú legyen.
A masszára kenjük rá a krémet, majd a sütőpapír segítségével tekerjük fel a tekercset.
Érdemes ezután alufóliába tekerni, és pár órára hűtőbe tenni.

Akkor is ha fáj

Eldöntöttem akkor is szép és boldog Karácsonyom lesz!! Vacak babával és a családommal szépen körbe álljuk a fát és ajándékozunk, arra fogok gondolni hogy mennyire szeretem a családomat és mennyire jó, hogy vannak nekem! Annyi mindenek lehet örülni, na ne már, hogy én meg szomorkodjak az év legszebb ünnepén amire annyira készültem és vártam mint egy kisgyerek :) 25.én pedig megyünk Komáromba ahol aztán nem szabad szomorúnak lenni, Cilára is gondolnom kell, akinek ez lesz az első karácsonya a Mami nélkül. Neki igazán nehéz lesz, nem fogom magamat sajnálni. Szükség van rám és a hülyeségeimre! Aztán délután amikor az egész family összegyűl Abdán akkor indul a buliii és az ivászat :) Szilveszterkor pedig szerintem Börcsön leszek és azokkal ünneplem az ÚjÉvet akik biztos, hogy soha nem fordítanak nekem hátat és egész évben fogják a kezem :) Mint eddig is! Na meg ma megyek be Győrbe csajokkal karácsonyozni, alig várom, annyira szükségem van most rájuk, hogy csak naaaa :) Asszem ennyi, de lehet , hogy 10 perc múlva megint eszembe jut valami.
Ja még annyi, hogy hülyeség szerintem az, hogy ezen senki sem tud segíteni...Dehogy nem ! Látom a barátnőimen mennyire segíteni akarnak, mennyire zavarja őket, hogy nem vagyok boldog és mennyire akarják, hogy az legyek. Na ez ami segít! Nekem vannak a világ legjobb barátnőim!! Köszönöm!!
Helyzet jelentés: Az életben mindig akkor történek a legrosszabb dolgok amikor az ember nem várja vagy amikor már minden romokban...Hát Karácsony előtt szakítani, egy kapcsolatnak véget vetni a legszomorúbb dolog... Ilyenkor mihez kezd az ember? több napig bőg, nem eszik, sokat cigizik és alig alszik. Legalábbis én így tettem 3 napig. Aztán amikor a nagy Ő ( legalábbis azt hittem) a szemedbe néz és olyan utálatot, fájdalmat, ellenszenvet látsz benne akkor azt mondod nem harcolok tovább... Ő biztosan állítja elege van, nem kér belőlem többet. Szóval nem harcolok, nem könyörgők, nem megyek utána, nem írok neki, nem hívom fel :most itt tartok, úgy érzem nem hiányzik semmi. Már nem sírok, nem akarok meghalni sem. Tűrhetően vagyok, bár azt nem mondanám, hogy ha beállítana akkor nem ugranék a nyakába és bocsájtanék meg...És biztos, hogy még jó egy ideig ő fog az eszembe járni. Szenteste pedig könnyeket is ejtek érte, arra gondolva, hogy milyen lehetett volna vele...

Last Christmas

Wham! - Last Christmas

Csondor Kata Fényből szőtt szép új világ...

Imádom ezt a képet, annyira aranyosak.
Boldog Karácsonyt!
Jelenleg Magyarország legjobb pasija, Vastag Csaba.

2010. december 22., szerda

Sajnálom, sajnálom és sajnálom ennyit tudok csak mondani. Egy gyönyörű időszak lezárult...
Ennyit a Boldog Karácsonyról...

2010. december 21., kedd

Vacak baba :)

Susué :)
Nem sok mindenben értettek egyet. Tulajdonképpen semmiben. Állandóan veszekedtek, minden nap sértegették egymást. De a nézeteltéréseik dacára egy dolog közös volt bennük: imádták egymást.

2010. december 15., szerda

Kiakadás, düh és szánalom


Tegnap olyan történt velem ami talán még soha...Olyan közel voltam a kiakadáshoz és bőgéshez, mint még soha! Kezdjük az elejéről....
Reggel a buszom több, mint 10 perces késéssel érkezett meg majdnem szét fagytam és aggódhattam, hogy nem fogok beérni a városba , hát nem is értem be időbe...lekéstük Annával a 17est a következővel pedig késtünk a tördelés vizsgáról...hozzá teszem nem sokat! Na de ennyi elég volt arra, hogy a nagy T velünk kötekedjen és megint szent beszédet tartott, megkérdezhette vna hogy érdekell-e....mert k*rvára nem érdekellt !!! Utána elkezdtem csinálni a feladatokat, amikor már jól benne voltam a feladatokban, észrevettem, hogy már az első lépést elrontottam és ötletem sem volt, hogy hogy kell kijavítani. Pánikba estem hogy kezdhetem előröl az egészet...Szóltam a nagy T-nek , hogy segítsen...természetesen nem segített és még veszekedett is velem, hogy ne nyafogjak. Pedig az elején tényleg nem nyafogtam, jó amikor már 3. kértem meg akkor már tényleg közel álltam ahhoz a pillanathoz, hogy ott hagyjam az egészet aztán kimenjek...Életemben nem éreztem magam így, megijedtem és tiszta ideg beteg lettem. Na neee már, hogy ez a szerencsétlen miatt sírjam el magam.ÁááÁ. hát nagyon összekellet szednem magam, hogy megnyugodjak. Aztán végül sikerült kijavítanom és igen egyedül is ment. Nem szoktam csúnyán írni ( max beszélni ) tudom ilyent nem is illik papírra vetni: De rohadj meg T.G!!! Apunak elmeséltem az esetet nagyon rátapintott a lényegre, csak annyit kérdezett: Még az anyjával él? Igen még az anyjával él!.....Nem kivánom senkinek, hogy egy ilyen utolsó szemét tanár tanítsa....


2010. december 11., szombat

Ezért már megérte jelentkezni a pályázatra

Túl vagyok az első vizsgán földrajzból vagyis egyetemista nevén : A világ gazdasági és politikai földrajzából :) 4es lett, szóval az tökéletes nekem!
Tegnap ( pénteken ) reggel voltam a Petinél ( fotós) vele készítettem interjút a Kisalföld Cikkpályázatra. Nem is ez a lényeg, hanem amit mondott annyira jól esett, hogy az hihetetlen.
Elmesélte , hogy ő is természetesen dolgozott a Kisalföldnek, nagyon sok képét lehozták a címlapon. És sokszor könyörögtek neki hogy engedje meg, hogy interjút készítsenek vele. De ő mindig nemet mondott. ( nem akart nagyképűzni + flt, hogy ha megjelenik fénykép róla és a fényképezőgépeiről akkor előbb vagy útobb kirabolják) De NEKEM ( nekem még messze álló újságirónak) megengedte!!!!! ÁÁÁááááÁÁÁ Akihez hetente csöngetnek be a Kisalföldtől hogy lécci léccci. Éssss engem beengedett és olyan kedves volt, mindent megmutatott ááá hihetetlenül büszke voltam. Lehet, hogy a cikkem nem fog sikerülni és lehet ( sőt biztos), hogy nem fogom megnyerni a pályázatot. De nekem elég ez a tudat hogy a Peti nekem adott interjút :) Olyan büszke vagyok rá mint a Kiss Jánosos interjúra :)






A képeken Peti egyik szekrényét fotóztam le, majdnem 400 db fényképezőgépe van !

2010. december 8., szerda


Ma voltunk a kis Bauer Barnabásnál :) Annyi haja van, kis hajas baba :)


Danitól ma megkaptam a karácsonyi ajándékaimat :)
Azt mondta nem akarja eldugni úgyis megtalálom..blabla. De én tudom miért kaptam meg: nem bírta tovább :)


Rózsaszín és lila díszeket azért kaptam, mert lesz nekem is kis mini élő karácsonyfám a szobában :) és most már díszek is ( Nikis színűek ) vannak hozzá.+ lila szalvéták ( mert az ágyruhám is lila és így illik hozzá). Dani igazán figyelmes amúgy ajándékozás terén.


Ilyen a dohányzó asztalom karácsony előtt.






2010. december 5., vasárnap

Most éppen tanulás közben ( vagyis inkább helyett) az MTV-t nézem, most megy a "Ha igazán ismernél"- elgondolkodtató...
Hány embert bántunk meg, hány embert csúfolunk vagy szólunk le, hány embernek okoztunk fájdalmat...
Nem akarok föcire tanulni...ááá..még csak a 6. tételnél vagyok, de még azt sem tudom rendesen....ááááá
Kedvencem : A legjobb szakács és jó pasi ( de ez csak mellékes)
http://www.youtube.com/watch?v=AgHgbn_sVUw
Üdvözöljük a Föld nevű bolygó legújabb lakóját!
Szeretnék szívből gratulálni közös életetek egyik, ha nem a legcsodálatosabb élményéhez: kisfiatok Barnabás születéséhez.


Éjjel 2kor ébresztett fel Zolika hogy Barnabás megszületett :)
Nagy fekete hajjal és óriási szempillákkal :)
De jóóó megint babázhatok :)

2010. december 4., szombat

Caramel- Ébren Álmodók

http://www.youtube.com/watch?v=QcXJaoU_vzI
Na most itt az ideje hogy köszönjek nektek ( most úgy csinálok, mintha olvasná a blogomat valaki rajtam kívül )! Hogy miért kezdtem bele egy blog írásába? Jó kérdés...Nem akarom megváltoztatni a világot és nem vagyok újságíró sem, csak Niki vagyok :) Valakinek: Tücsök, Nike, Nikike, Nixon, Szerelmem, Picim, Gazdi, Törpilla na meg Csingiling :) Azt hiszem körülbelül ennyi :) Ja meg ha a szüleim mérgesek akkor Slick Nikolett :)
És hogy milyen vagyok? Szeretem a barátomat, a barátnőim, Vacak babámat, családomat.
Szeretek Szeretni :) A többi majd később úgyis kiderül rólam...
A világ legeslegjobb barátnői
Manóval , ez is marha régi kép :)
Susu musuval :) ez a kedvenc képem, jó régi...
Ancsa és Zoli esküvője
Lassan jön a baba, vagyis dec.3.ra volt kiírva...nem akar kijönni a kis Barnabás :)
Egyik kedvenc mesém :)




Hát igen, Ő az egyik szerelmem :)

Vacak kis ruhájában :)