2010. december 3., péntek

Végre, egy hosszú ideig nem kell tanulni. Ahogy szokás mondani: „Érett lány lettem.”

Szalai Patríciát kérdeztem az érettségi megpróbáltatásairól és az élményeiről. Aki elmondta: „Úgy érzem, ennél okosabb soha nem leszek már. Igazat adok annak, aki azt mondja, hogy az érettségizők a legokosabbak.”

Hallottál arról a (kamu) cikkről, amely szerint a győri középiskolákat bekamerázták az érettségi biztonsága érdekében - még az illemhelyeket is?

Nem hallottam semmi ilyesmi cikkről. De ha igaz, hogy volt ilyen, akkor mélyen csalódom az emberekben, hogy ennyire nem képesek bízni a diákokban! Hiszen ez csak egy érettségi nem pedig valami bírósági tárgyalás vagy hasonló.

Szerinted az idei érettségi mennyire volt nehéz?

Hát szerintem az írásbelik jóval nehezebbek voltak az eddigieknél. Ezt abból látom például, hogy a tavalyi angol érettségiket megcsináltam és sokkal jobb eredményeket kaptam, mint élesben. Nagyon sok diáktársamtól is hallottam, hogy ők is nehezen boldogultak. A magyar érettségiben a szövegalkotás volt nehezebb, a másik a szövegértés szerintem korrekt volt. A matekban voltak könnyű és nehezebb feladatok, de meg lehetett őket oldani csak idő és egy kis gondolkodás kellett hozzá. A történelem érettséginél rosszabbra, nehezebbre számítottam, de kellemesen csalódtam benne. Szerintem a forrás és az atlasz nagy segítséget jelent a diákok számára. Összességében meg lehetett azért őket jó eredményre írni.

Melyik tantárgyból voltak a legnehezebb kérdések?(írásbeli)

Az angol érettségi szövegértési és nyelvhelyességi feladata volt szerintem a legnehezebb.

Milyen tételeket húztál? (szóbeli)

Irodalomból Ady Endre szerelmes verseit, nyelvtanból egy nyelvtörténeti kor bemutatását. Történelemből nagy szerencsémre a reformációt.

Melyek voltak a legkönnyebb tételek? (szóbeli)

Irodalomból inkább regényt szeretettem volna húzni, mert nem nagyon szeretek verset elemezni, de hát így alakult, így sem lett rossz. Legkönnyebb tétel volt szerintem Móricz Zsigmond: A barbárok, Shakespeare: Rómeó és Júlia, vagy Franz Kafka: Az átváltozás. Nyelvtanból inkább húztam volna például a szófajokat, vagy a morfémákat, de a legkönnyebb volt az írásbeliség és szóbeliség tétele. Történelemből mindegyiket nagyon jól megtanultam. A legkönnyebb tételek voltak számomra: Római Köztársaság válsága, Athéni demokrácia kialakulása, Reformáció, Bethlen István miniszterelnöksége, Rákosi korszak bemutatása.

Nagyon izgultál a vizsga előtt?

Eléggé izgultam a szóbeli előtt, de a tanárok is nagyon rendesek voltak, így megnyugodtam.

Mit csináltál a vizsga előtti este?

A vizsga előtti este lehet, rosszul hangzik, de nagyon sokáig tanultam, vagyis ismételtem át a tételeket, meg angoloztam. Képtelen lettem volna leülni TV –t nézni és lustálkodni.

Utána milyen érzés volt, hogy túl vagy rajta?

Jaj, az utáni idő egyszerűen leírhatatlan és csodálatos az a megkönnyebbülés. Bár alig tudtam felfogni, hogy vége, egy hosszú ideig nem kell tanulni. Ahogy szokás mondani: „Érett lány lettem.” Annak érdekébe, hogy nehogy kísértésbe essek és lássam, hogy vége van tényleg a középiskolának az összes könyvem nagyon gyorsan felcipeltem a padlás legaljára. Nagyon jó érzés volt. Most már kezdem érezni, hogy itt a VAKÁCIÓ! Már tényleg nagyon vártam!

Többet tanulnál, ha előröl, kezdhetnéd?

Nem tanulnék többet. Úgy érzem mindkét vizsgarészre nagyon sokat tanultam, vagyis a tőlem telhető legtöbbet. Szóbeli előtti hónapot is szinte végig tanultam, vagyis dolgoztam ki a tételeket. Amúgy meg soha, de soha nem kezdeném újra, örülők, hogy végre valahára befejeztem.

Mit tanácsolnál azoknak, akik még nem vizsgáztak, vagy akik jövőre fognak?

Mikor én az érettségi előtt álltam nagyon sok barátom mondta, hogy nem kell izgulni. Sosem hittem el nekik. Mindig azt mondtam magamban, hogy csak „nagymenőznek”. De nagyon tévedtem. Igazuk volt. Amikor odaültem a magyar tanár elé és elkezdtem mondani, mintha elszállt volna minden félelmem. Nagyon aranyos minden tanár, még az is, aki egy kicsit szigorúbb évközben. Szóval azt tanácsolom: senki ne izguljon. Kellő mennyiségű tanulással simán meg lehet oldani. Nem kell túl strapálni magatokat. :)

Milyen szakra jelentkeztél és hova?

A budapesti Corvinus egyetem közigazgatás-tudományi kar igazgatásszervező szakjára adtam be elsőként a jelentkezési lapomat. Mindenképpen ide szeretnék menni. Ha még sem sikerülne, akkor jövőre újra megpróbálom, csak még hozzá teszek valamilyen nyelvvizsgát. De remélem elsőre sikerülni fog.

Hogy tervezed az érettségi befejeztével a nyaradat?

Pénteken lesz a bankettünk, aztán utána egy nagy parti még az osztálytársakkal. Következő héten megyek egy táborba. A többit még nem nagyon tudom. Az biztos, hogy szeretnék valamit dolgozni is, meg sokat menni barátokkal ide-oda.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése