A mi ’kis’ családunknál ha húsvéthétfő, akkor Abda. (Minden zugocska, amelyet szeretünk, egy világ a számunkra. ) Karácsony után a 2. ünnep, amin végre összejön a family, mind a harmincan a nagyszülőknél.
A fő jellemzői az ünneplésnek: a jókedv, sürgés-forgás, hangzavar, gyerek kacaj és szeretet.
A fő kellékei pedig: a kölni, piros tojás, sonka, sok finomság és nem utolsó sorban a pálinka. Ami hozzá segít mindenkit a jókedvhez és talán a sürgés-forgáshoz is :) .
Kora reggel már mindenki eljön otthonról, hogy minél előbb és minél többet együtt legyünk és nem utolsó sorban, hogy otthoni locsolóinktól elszökjünk. Habár leszögezném, itt sem tud senki sem elbújni a kölnik elől, itt duplán, sőt triplán is kap belőle. Mama dadus volt, így majdnem az összes abdai fiatal, aki az ő kezei között nőtt fel, meglátogatja, most gondoljunk kb. 20-30 főre. Itt, ha szerencsénk van, csak őt ’kapják’ el. Bevallom férfiasan a délelőtt túlnyomó részét a család nő nemű tagjai a fürdőszobába töltik, jól bezárkózva. Nem is tudom, hogy miért bújunk el, talán főleg azok miatt, akik ha ’csak’ piros tojást kapnak és nem pénzt akkor csúnyán néznek. Így van ez. Nekem személy szerint bőven elég, ha a család kis aprótalpú úriemberei meglocsolnak. Őket szívesen meghallgatom, ahogy szüleik háttérből súgják a verseket és segítik őket. Bár ezt nem minden manóházi veszi jó néven, ahogy az most is kiderült. „Anyu ne zavarj össze, az nem kék ibolya, hanem piros”. És igenis a kicsiknek még felcsillan a kis szemük, ha csokit vagy kis apróságot kapnak. Nem biggyesztik le a szájukat, mert nem pénzt kapnak.
A nap további részében a fő tevékenységek az evés és a beszélgetés, és persze most a választások előtt, a politika. Körül nézek, és kis csoportokat láttok, a kis gyerekek szüleit, akik megbeszélik, mi tévők legyenek, ha a pici nem akar bilibe pisilni, az idősebb generációt, akik nagy szenvedéllyel és hittel politizálnak, a pelenkásokat, akik önfeledten játszanak, a nőket, akik a konyhába segítenek, a fiatalabbakat, akik szerelmi bánataikat és örömeiket mesélik, a bagósokat, akik kint a teraszon füstölnek. Elgondolkodtató, hogy melyik ’csoporthoz’ csatlakózzak, gyermekem még nincs, politizálni nem szeretek, pelenkás korszakomból jócskán kinőttem, a szerelem terén pedig éppen nincs problémám, cigizni pedig már voltam kint. Egy darabig csendesen megpihenek az egyik fotelba és figyelem a családomat, mindegy, hogy miről megy a csevegés, a tekintetek, a gesztusok, az ölelések, az érintések, a mosolyok mind-mind arról árulkodnak, hogy szeretik egymást. (még, ha nem is értenek mindenben egyet). Később elkezdem keresni a barátomat, akit először mutattam be a nagycsaládnak, őt éppen oktatják, hogy mennyire fontos vagyok nekik és vigyázzon rám, hát őt sem irigylem, de látszólag jól viseli a kiképzést. Egy darabig nem találom a helyem, végül letelepedek a csemeték mellé és játszok velük, ez volt a legjobb döntésem. Nyugalom, pihenés, gyerek kacaj, önfeledt játék és óriási nagy szeretet a csillogó szemekben, mint a kis szentek. (1-2 hisztit és játékkal fejbe dobást leszámítva). A gyerekek nem szándékosan, de összekapcsolnak mindennel, ami igaz és szép. Néha úgy érezzük, hogy nagyon hasonlítanak ránk és felismerjük magunkat bennük, de néha mintha teljesen más világban élnének. És nekem erre volt szükségem, ajánlom mindenkinek a gyerek terápiát :) . Mert csodák vannak, kis apró csodák, egy mosoly, ölelés, tekintet, nevetés, törődés. Hála a Jó Égnek a csoda még nem ment ki a divatból!
A kedvem utána sokkal jobb lett, pozitívan álltam mindenhez. Köszönöm kis hercegeim és hercegnőim! Az este további része kártyázással, vacsorával és a kicsik lefoglalása miatt mesenézéssel telt. Igazán jó és kellemes nap volt, az eső ellenére is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése