Még mindig Csernustól:
Tegyük fel, megszívatott egy pasi. (Zárójelben; azért szívatott meg, mert én voltam olyan balfasz, hogy hagytam magam, de ez nincs kimondva.) Tehát megszívatott egy pasi, azonban sokkal könnyebb másra hárítani a felelősséget. „Szegény, szerencsétlen én - szemét kurafi.” Miközben a tíz hónap alatt (mondjuk, lehet több vagy kevesebb), amiből a jó talán egy hónap volt, a többi alatt pedig az önbecsapásom zajlott, kilenc hónapja folyamatosan kapom a jelzéseket, hogy baj van, baj van, baj van, baj van! Én meg közben azt mondom: „Hát, majd megváltozik. Majd megváltozik. Majd jobb lesz. De hát olyan szép és aranyos fiú!” Közben menekülök a valós tény elől, nem merek szembenézni azzal, hogy amit én teszek, azzal valójában seggbe baszom magam, mivel egyre boldogtalanabb leszek. Majd a hímnemű (az ilyen mitől férfi, aki nem mer odaállni a párja elé, és kimondani azt, hogy vége van, ehelyett alamuszi nyúlként félrekefél? Ez nem férfi, csak egy nyámnyila, a tipikus puha pöcs) megcsal, megaláz és lelép. Úgy védekezem, hogy ki akarom az egészet törölni a fejemből, ki is törlöm. Elmúlik egy kis idő, és jön egy aranyos fiú, akit nevezzünk Józsi helyett Palinak, ám mivel nem vontam le a megfelelő tanulságokat, nem láttam meg, hogy a másik milyen is valójában, cseberből-vederbe kerültem.Egy idő után (három év például) elmondhatom: „Úristen... Hát ez ugyanolyan, mint az előző, én meg ismételten boldogtalan vagyok...” Ez azért történik, mert csak olyan pasit tudok kifogni, amilyen én vagyok. Zsák a foltját mindig megtalálja. S megismétlődik a történelem. Ismétlődik minden újra és újra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése