2012. március 8., csütörtök

Összefoglalás (part 2.)

Megnyugtatlak titeket, túl vagyunk a nehezén. A "második" részben lesznek jó dolgok is :)
Az egyik rossz még, Vacakommal történt, ugyanis kangörcsöt kapott, 1 hétig reggel 6tól este 10ig sírt, ugatott, menni akart, hajtotta a vére. Elvittük egy kislányhoz, hogy megtörténjen aminek meg kell és végre lenyugodjon, végre tudjunk aludni (Mi is és Ő is). Hát a nagy dolog nem történt meg, ugyanis Vacaknak nem tetszett a kislány, inkább játszott vele, mint, hogy rá térjen a lényegre. Ott hagytam éjszakára, vagyis csak akartam, ugyanis haza érkezésem után 2 órával hívtak, hogy Vacak sír utánam és jobb ha inkább visszahozzák. Másnap hívtam a dokit, hogy akkor mit csináljak, hiszen szenved és nem bír magával. Kiderült, hogy nincs rá gyógyszer, nyugtató, semmi. Ja de, 16 rugóért betud neki ültetni valamit. ( hát kösz nem). Szerencsére a lányok befejezték a tüzelést és most minden olyan, mint régen :) Sok örömöt ad, sok ezer boldog percet okoz nekem :) Imádom a kis szarost, nagyon jó, hogy van nekem!!
Ui: Facebookon létrehoztam egy "Tünemény yorki manók" csoportot, ahol yorki gazdik beszélgethetnek, megoszthatják egymással tapasztalataikat, tehetnek fel kérdéseket. Több, mint 500 tagja van :) Én és még egy csaj vagyunk az adminok, akik "felügyelnek". Jó időtöltés, lassan a tagok 2000 fotót töltöttek már fel, sok ezer bejegyzés, szerencsére aktív csoportról beszélünk. És az összefogásunkkal sikerült elhozni egy rossz sorsú yorkit a gazdájától vagyis annak nem nevezném, inkább mondjuk úgy attól akié volt... Most egy szerető gazdinál van :) Szuper dolog, nem? :) A csoport "vezetése" pedig jelenleg igen csak kitelik az időmből. Ez is egy pozitív dolog most!

Lesz még part 3.is :) Ott is a jó dolgok fognak szerepelni: család barátnők, Tomim

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó dolog ez a yorki-csoport :) Örülök, hogy valami pozitívumról is hírt adtál, elég borús képet festettél az előbbi bejegyzésben...remélem találsz munkát!

    VálaszTörlés
  2. Hát sajnos még nem tudok sok jót mesélni, de igen ez a yorki-s csoport elég szuper. Köszönöm, remélem találok!

    VálaszTörlés