Tegnap este elalvás előtt olyan pillangós volt a gyomrom. Mintha izgultam volna. Olyan érzésem van, mintha valami készülődne. De nem rossz dolog, hanem valami jó valami más. Ötletem sincs, hogy mi az. Igazság szerint lehet, hogy nem is lesz semmi újdonság. De mintha érezném. Érti ezt valaki? Mindegy. Üzenem a változásnak, hogy szeretettel várom :)

Na melyik legyen? :)

A helyzet velem

Röviden megfogalmazva: jól vagyok.

Tomival minden rendben. Bár azért nem merem ilyen korán kijelenteni, hogy dúl a szerelem és csodálatos minden, mert annyi idő még nem telt el a békülés óta. De jelenleg tényleg jó vele,ennél többet nem is kívánhatnék- őszintén bevallva hiányzott nekem. Látom rajta az erőlködést és az oda figyelést, ez pedig megnyugtat. Remélem ilyen marad és még jobban megerősödik a kapcsolatunk. Mert hát mondjuk ki: Szeretem!

Suli csak annyit hogy nem túlzottan érdekel.

Szeretlek Cila!

Ma voltam Komáromba Cilánál, reggel engedték ki a kórházból. A monoklija egyre szebb színekbe pompázik, lila-fekete-zöld akár egy zászló. De elmondása szerint nem fáj neki semmi, azért ezzel vitatkoznék, mivel ő az utolsó ember aki panaszkodna. Jól ismerem-alig akart mesélni. Amit elmondott azt is úgy mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne hogy elszédült és leesett a székről. Nem mond semmi olyat ami pánikra adna okot, de ő már csak ilyen. Nem akarja, hogy betegnek, gyengének vagy fáradtnak lássuk. Cila a legerősebb nő. Mami halála után megrogyót de akkor sem testileg, inkább lelkileg amit nagyon erősen próbált elrejteni. Még akkor is minket vigasztalt és támogatott amikor neki sokkal nagyobb szüksége lett volna rá, de nem engedte. Hihetetlen erős és csodára méltó. De komolyan, ha példaképet kellene választanom biztos ő rá esne a választásom. A legszörnyűbb érzés belegondolni hogy ha ő nem lesz mi lesz velem/ velünk. Szeretlek Cilukám!

Jó ez így ?!

Tapasztalataim szerint amikor az ember egyedül van ( mármint pár nélkül ), akkor sokkal jobban el van veszve a Világban. ( Legalábbis úgy érzi ). Egy átlagos boldog naphoz képest ilyenkor ezerszer több negatív érzés jut a felszínre. Többet gondolunk ezen "életszakaszban" arra, hogy mi lesz velünk, mit kezdünk majd magunkkal. Felerősödik a félelem. A jóval több szabadidő vagyis a magány miatt.( kinek, hogy tetszik). Még a barátok, barátnők, család sem tudnak éjjel-nappal őrizni minket, vigyázni ránk.
Nincs egy olyan biztos pont/személy az életünkben, akivel esténként összebújva a jövőt terveznénk. Ezután feltehetjük a kérdést: Tényleg ennyire függünk a másiktól? Ennyire számít, hogy valakivel megtudjuk osztani a terveinket? És ez így van jól? Miért van ennyire szükségünk egy társra? Egyedül nem lennénk életképesek? Szingliként nem tudnánk boldogan élni?
Pedig annak kellene a természetesnek lennie, hogy egyedül próbálunk és szeretnénk is megállni a lábunkon, hogy támasz és segítség nélkül, önállóan tudjuk el tartani magunkat, befolyásolás nélkül választani életcélt, pályát.
Na és, hogy miért hajszoljuk a szerelmet? Mert önzőek és gyengék vagyunk. ( Ez kicsit Csernusos volt , sorry). Kell valaki akinek elsírhatjuk bánatunkat, gondjainkat, aki ápolja törékeny lelkünket. Akitől halljuk a legmegnyugtatóbb mondatot:" Ne aggódj , megoldjuk". Ez kedves gondolhatjuk. De ott a másik oldal: Egyedül nem menne? Ennyire kell kapaszkodnunk egy társba? Az én lelki világom is fényévekkel jobb állapotban van amióta újra együtt vagyunk Tomival. Kevesebb ideje és lehetősége van a negatív érzelmeimnek eljutni az agyamhoz. Ugyanis az út a szívemen keresztül vezet, ami éppen nagyon el van foglalva :) Habár így is foglalkoztat a jövőm és a sokszor elhangzott kérdés: Mi leszel ha nagy leszel? Kár, hogy nem az a a kérdés, hogy mi leszel ha magas leszel? Arra legalább nem kellene válaszolnom :) De őszintén bevallom, hogy személy szerint én irigylem azokat a lányokat és nőket, akik másoktól függetlenül is boldogok, akik teljes életet tudnak élni. Ők bátrak és erősek.
Egy biztos! Nekem szükségem van arra a bizonyos társra aki fogja a kezem és velem tervez közösen. Ez betudható a szeretet hiányomnak és hihetetlen ragaszkodásomnak is. Valamint az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a társadalom mit tart elfogadottnak. Nálunk szerintem még nagyon nem támogatott egyedüli nőként gyermeket nevelni. Meglepő, hogy pont a család alapítás az a téma, amelyről ugyanúgy vélekedek , mint az átlag. Vélhetően a saját családom miatt, az ő példájukból kiindulóan. Nálunk mindenkinek természetes, hogy férjükkel / feleségükkel együtt nevelik csemetéiket. Meló, ház, kocsi, kutya, gyerek és csupa boldogság. Én is így szeretném. De ha az élet másképp akarja és mások a tervei szerény személyemmel akkor úgyis kiderül. Talán egyedül is menne...

Megjöttem

Technikai és Pénzügyi okok miatt szünetelt a blogom :) De mától újra teljes gőzzel folytatom ész osztásom :) Hullámzás! Most pedig következik a pótlás. Ezeket a jegyzeteimet, gondolataimat kivételesen papírra vetettem. Jééé még tudok írni ?! Nem csak gépelni?! Húúúúhaaa. De veletek is mindenképpen megszeretném osztani. Na akkor hajrá :)

Mozi mozi mozi

Tegnap moziban voltunk Tomival. Nagyon jó volt kiöltözni, készülődni és együtt elmenni valahova. Nem kimondottan romantikus volt, csak simán szuper volt együtt :) A film pedig nekem nagyon tetszett : nem volt túl nyálas, de azért mégis eléggé szerelmes, nem volt végig poén dömping benne de mégis sokat nevettünk- megvoltunk elégedve a választásunkkal avagy az én választásommal :)

Új szerzemény