Ma voltam Komáromba Cilánál, reggel engedték ki a kórházból. A monoklija egyre szebb színekbe pompázik, lila-fekete-zöld akár egy zászló. De elmondása szerint nem fáj neki semmi, azért ezzel vitatkoznék, mivel ő az utolsó ember aki panaszkodna. Jól ismerem-alig akart mesélni. Amit elmondott azt is úgy mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne hogy elszédült és leesett a székről. Nem mond semmi olyat ami pánikra adna okot, de ő már csak ilyen. Nem akarja, hogy betegnek, gyengének vagy fáradtnak lássuk. Cila a legerősebb nő. Mami halála után megrogyót de akkor sem testileg, inkább lelkileg amit nagyon erősen próbált elrejteni. Még akkor is minket vigasztalt és támogatott amikor neki sokkal nagyobb szüksége lett volna rá, de nem engedte. Hihetetlen erős és csodára méltó. De komolyan, ha példaképet kellene választanom biztos ő rá esne a választásom. A legszörnyűbb érzés belegondolni hogy ha ő nem lesz mi lesz velem/ velünk. Szeretlek Cilukám!
Héé főnök, erre most még nem szabad gondolni! A lényeg, h most ott van neked/nektek és bármikor számíthattok rá, és ő is rátok. Ennél nem is kell több. :) Amiket pedig hallottam róla, nagy kedves és aranyos személyiség lehet. Kár, hogy nem ismerhetem!:):)
VálaszTörlésKöszönöm :) Majd eljössz velem nyáron Komáromba :) Imádnád :)
VálaszTörlés