Vége a depressziós írásaimnak!
Tomi lassan de biztosan gyógyulgat, ma volt kötözésen, pénteken lesz a varrat szedés. Utána még kb. 1 hétig pihen, majd indulnak újra a megszokott napjaink. El sem tudom mondani, hogy mennyire várom már! Rájöttem, hogy Tomi kell nekem, nélküle nem tudok aludni, nem telnek normálisan és főleg nem nyugodtan a napjaim. Hiányzik ezer dolog, amit Ő ad nekem. Szükségem van rá, kicsit megint olyan volt, mintha szakítottunk volna, abba az értelemben, hogy itthon nem várt ( Vacakon kívül) senki. Futkozok hozzá, melóba, haza. Hétvégére teljesen kikészültem, Én aki utálja ha valami nem a szokásos medrébe folyik. Anyumékkal is nagyon bunkó és idegbeteg voltam, egy nap veszekedés után kiderült, hogy anyumnak fájt, amikor említettem azt az ötletet, hogy Tomiékhoz költözünk. Ezt Ő szörnyen rosszul viselte, nem azért mert nem szeretné, hogy kirepüljek a fészekből, hanem mert neki ez úgy jött le, hogy Tomiéknál jobban szeretek. Pedig ez nem igaz. Én itthon szeretek :) Szerencsére egy tányér tőrésnél nem történt több. Kicsit sok volt bennem a feszültség + ha fáradt vagyok igazi hisztis elviselhetetlen picsa válik belőlem.
Melóról nem szeretnék most beszélni, csak annyit, hogy a héten nem megyek a Kisalföldbe, nincs hozzá lelkierőm, jövő hetem van még és elvileg vége a "dalnak".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése