Saláta a'la Niki :)

A képek nem valami jó minőségűek.

Advent 1. vasárnapja

Valaki pofozzon fel!

Mindenki próbálja :

az életét kézben tartani,

másoknak azt mutatni, hogy minden rendben van,

elrejteni a piszkos titkait,

elnyomni a fájdalmat és a félelmet,

"tökéletes" életet élni- amikor azt sem tudjuk az valójában milyen.

Eszméletlenül sokat szenvedek saját magamnak, teljesen leépítettem az önbizalmam- iszom mások szavait, várom a dicséreteket, a hátba veregetéseket, a támogatásokat, a tutujgatást. Pedig vagy most vagy soha nem állok a saját sarkamra. Szinte állandó felügyeletre szorulnék- ez hülyén hangzik, de annyit vagyok tök egyedül, hogy alig várom, hogy valaki rám sandítson, hívjon, várjon, szüksége legyen rám. Nekem régen ( tényleg nagyon régen) még nem kellettek a szavak, az elismerések, nem érdekelt soha ki mit gondol rólam, ki jobb vagy rosszabb, akkor voltam a fasza kissé nagyképű de boldog Niki. Na ez most marhára nem így van. Se meló, se suli, se életkedv, csak unalom, semmirekellőség, egyedüllét ez hozza magával a beképzelt érzéseket.

Az a vicc az egészben, hogy tudok róla, hogy mit látok jól vagy rosszul, melyik érzésem valódi és melyik teljesen alaptalan, hiszti roham.

DE SAJNOS MAGAMAT NEM TUDOM POFON ÜTNI! VALAKI SEGÍTHETNE, MEGRÁZHATNA, HÁTHA MAGAMHOZ TÉREK ÉS MAGAMRA TALÁLOK TŐLE.

Anna tetkója, gyönyörű!

Második :)

Like-oljátok, kösziii :)

http://www.journality.hu/Koponyak-fuzo-es-egy-magzatTetovalas-avagy-orok-nyomot-hagyni/10/10442/0

Fülmelegítőm és az új frizurám :)

Fight Club - Csak egy perc

Lopott idő, érdemes megnézni

Régi Győr

Hideg zuhany

Irigylem a babákat, a kis gyerekeket és a még mindig álom világban élőket! Egy éve még nekem is voltak nagy terveim és álmaim. Röviden: összeköltözés és újságírás. Hihetetlen mennyire egyszerűnek és mesébe illőnek képzeltem a jövőmet. Na és most?! Ostorozom magamat, hogy lehettem ennyire naiv. Ülők itthon és nem merek előre lépni. Visszaolvastam a régi bejegyzéseimet és nem látok bennünk semmi fantáziát, ahogy cikkeimben sem: nem szórakoztatnak, nincs bennük semmi plusz és semmi Nikis, soha nem is volt. Álomba ringattam magam és most megszólalt az a bizonyos ébresztőóra, hogy ébredjek már fel, térjek magamhoz mert ez hazugság! Akkor hát hogyan tovább?! A blogom törlésén is erősen elmorfondíroztam, de végül a saját szórakoztatásomra úgy döntöttem megtartom. Sőt adok egy új esélyt a nem létező írói vénámnak és próbálok mindennap értelmes bejegyzéseket alkotni. Határozottan reménytelenül, mert az újságírást lehúztam a wc-n, nem volt egy könnyű menet, de a döntés végleges. ( pedig valami nagyot szerettem volna titkon alkotni, sok sok év múlva talán még egy könyvet is, na ezt hívják lúzerségnek) Új terveim még nincsenek ami elég rémisztő. Szörnyű úgy lefeküdni aludni, hogy nincs miről álmodoznom. Nagy űr van a lelkemben, szörnyen fájdalmas üresség. Mint a strucc földbe dugva a fejem még az önéletrajzaimat sem küldtem el sehova. Félek, hogy csak porszívóügynöknek lennék jó, amire elég nagy az esély.De valóban fontos lenne, hogy rá tudjam venni magam a meló keresésre( Ágival jövő héten megyünk be a Munkaügyibe). Ugyanis a tanuláshoz is pénz kell. Legkésőbb az év végére vagy az új év elejére szeretném ha megszületne az új Niki, új tervekkel, új célokkal. Szeretnék diplomát szerezni, ehhez viszont elég nagy összeget kell összeszednem, hogy jövő szeptembertől újra az iskolapadot koptathassam. Szánalmas, hogy azt se tudom miből szeretnék diplomázni. Elég nagy az esélye a szakma szerzésnek is, de azért is fizetnem kell. Ha megálmodtam a jövőmet, akkor nagyon nagyon boldog leszek! Cél és álmom nélkül szörnyen nehéz! Keressem az új önmagam!

ÖsszeEsküvők

Repülhetnek a kövek, jöhetnek a megjegyzések az IQ szintemről, de igenis vállalom, hogy Én nézem esténként a "műsort". Nekem is megvan a saját kis véleményem a bent lakokról, a stílusokról, a célokról és az egész show-ról. De engem kikapcsol, nem kell gondolkodnom, sem megerőltető mozgást végeznem. Mint egy zombi akin még pluszba agy mosást is végeznek fekszem az ágyba(olykor olykor lehet, hogy még a nyálam is folyik) és ennyi. Zajlanak az események, amelyek nem rengetnek meg bennem semmilyen világ nézetet sem. A műsoridő alatt felháborodok az értékrendeken, szánalmat, néha hányingert és megvetést érzek 1-2 szereplő iránt. Úgy, hogy nem kell a szemükbe mondanom, ők nem válaszolhatnak, nem védhetik meg magukat és legfőképpen nem formálhatnak véleményt rólam. Ez egy sunyi üzemmód, "védett" vagyok, nem érhet semmi váratlan, nem kerülők konfliktusba senkivel. Ezek mellett pedig ott az azonosulás és a más térbe helyezés. A néző kiválasztja a neki legszimpatikusabb bent élőt. Majd újra rágalmaz, "ha Én bent lennék/ ha Én a helyébe lennék" kezdetű mondatokkal. Minden kukkolónak van/lesz egy favoritja és egy akit nagyon utál, egy fekete bárány is. Ami epizódról epizódra minden következmény nélkül változtatható. Az otthon ülő pedig még mindig véleményt formál, kritizál, pálcát tör a kényelmes foteljéből a biztonsági zónájából. Nem szép dolog, de a szereplők ezt vállalták, ahogy azt is, hogy minden kis apró részlet a múltjukból ( a kinti világból) napfényre kerülnek. Kellemetlen helyzetbe hozva a családjukat és ha kiesnek nekik is okoz majd néhány álmatlan éjszakát. Akkor tehát kedves nézők, szórakozzunk!

Igazságtalan az élet

Hogy honnan jutott eszembe? Volt szaktársam, aki be se járt most az Oxigén Tv-nél dolgozik. Úgy röviden ennyin húztam fel magam.

Ha értenék hozzá, gyerekeket fotóznék