Fáy Miklós a FEL! meséről

"Tudom, hogy előbb kellett volna szólni, de még tart az őszi szünet, jobb későn, mint egyáltalán nem. És ez fontos: a Fel! olyan film, amit látni kell. Gyerekkel vagy szülőkkel vagy csak magányosan, de meg kell nézni. Én akkor jöttem rá, amikor valaki elkezdte mesélni a történetet, és észrevettem, hogy ez engem nagyon is érdekel.

Úgyhogy a legegyszerűbb az lenne, ha most elkezdeném mesélni a történetet, van egy öregember, aki csöndben, lassan, érdektelenül élte le az életét, léggömböt árult, egyedül maradt, és akkor egy napon... Nem, ez így kevés.

De még ebben is vannak érdekes elemek. Az embernek az az érzése, hogy a forgatókönyvírók (egyébként a film rendezői is, sőt az egyikük még az eredeti változatban két kutyának is a hangja) összeírták egy nagy papírra, hogy melyek azok a témák, amelyeket egész estés animációs filmekben szigorúan kerülni kell. Nem lehet egy 78 éves tata a főszereplő, aki bottal jár, és mogorván néz maga elé. Nem lehet szó benne boldogtalanságról, gyermektelenségről, csendes halálról a kórházban, és ha mégis, legalább ne egy túlsúlyos, buzgó, Russell nevű kínai kölök legyen a második számú főszereplő. Vagy ne kelljen félni a kutyáktól. A mindent eldöntő nagy bunyót ne két vénember vívja, a kardcsapásokat ne a járókerettel hárítsák, és mondhatnám tovább.

Persze, tudják, hogy mit csinálnak. Mert mondani is akarnak valamit. Sok mindent. Hogy élni jó, mindig és minden korban, hogy az élet fontosabb mindennél, az élő csodálatosabb, mint a halott, vannak álmok, amelyeket meg kell valósítani, de vannak meg nem valósult álmok, és azokkal sincs semmi baj. A csöndes élet néha éppen akkora kaland, mint a világkörüli utazás - jó, lehet, hogy ezt csak vigasznak szánták. Van viszont egy még fontosabb üzenet: moziba járni öröm.

De nem az üzenetek és a váratlanságok miatt jó film a Fel!, hanem mert ez mind egy valóságos filmben látható, amely izgalmas, mulatságos, megható. Mert van benne egy filmetűd, néhány perc, zene szól alatta, kicsit elválik az egész filmtől, és elmesél két életet, olyat, amelyben semmi, de semmi különös nincs, és mégis annyi gyengédség, ötlet, szeretet van benne, hogy a néző hihetetlenül boldognak érzi magát, amiért akár vele is megtörténhet ugyanez.

Mégsem ezért kell megnézni, hanem mert olyan káprázatosan gondos munka, ahogy az öreg rajzolt figura leül, de közben önkéntelen mozdulattal fölhúzza a nadrágja szárát, hogy ki ne térdesedjen, pedig csak komputernadrág, és az önkéntelen mozdulat egy csomó munkával jár. És nem felejtik el, hogy ha elalszik, másnap reggelre megborostásítsák a vénembert, pedig az is pluszmunka, de nekik megéri. Nekünk is."